fbpx
2020. július 03.

Oklevélátadó – közel félezren örülhettek a diplomának

Oklevélátadó Ünnepség a Kaposvári Egyetemen

Befejeződtek a diplomaosztók a Kaposvári Egyetemen. Hétfőn és szerdán a Pedagógiai, míg pénteken az Agrár-és Környezettudományi, a Gazdaságtudományi, valamint a Rippl-Rónai Művészeti Kar hallgatói vehették át okleveleiket. A koronavírus járvány miatt idén különleges módon, kizárólag a végzős hallgatók jelenlétével szervezték meg az ünnepségeket. 

"Bízzanak magukban! A tudás, a kitartás, az emberi tartás, amit magukkal hoztak, és amit itt megszereztek az Önöké, a kételkedés, az útkeresés pedig teljesen természetes dolog és az emberi életet előre vivő érzések”

– ezekkel a szavakkal köszöntötte a frissdiplomásokat Prof. Dr. Kovács Melinda pénteken, a Németh Antal Kulturális Központban. A Kaposvári Egyetem rektora kiemelte: az intézmény büszke hallgatóira és dolgozóira, akik a járványhelyzetben is nagyszerűen helyt álltak és alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. A közelgő integráció kapcsán úgy fogalmazott:

"Bár a konkrét terveink módosulnak, a filozófiánk nem változik. Nyitottság az együttműködésre, partnerségre való képesség, a változtatás és környezet igényeire való gyors reagálás." 

Hozzátette: az elmúlt években rengeteg hazai és nemzetközi sikert ért el a Kaposvári Egyetem, amely sokszínűségével a Dél-Dunántúl felsőoktatás gyöngyszemévé vált. Épp ezért abban bíznak, hogy a Kaposvári Egyetem az augusztus 1-én létrejövő új intézményben is megtalálja, kivívja majd méltó helyét.

A pénteki ünnepségen az Agrár- és Környezettudományi, a Gazdaságtudományi valamint a Rippl-Rónai Művészeti Kar hallgatói vehették át okleveleiket a dékánoktól. Emellett különböző díjakat is átadtak. A Rippl-Rónai Művészeti Kar 2012-ben alapított Artcadia-díjat az oktatók közül Szőcs Éva Andrea egyetemi docens, míg a hallgatók soraiból Helstáb Martin Ádám és Vass Edina vehették át.
Immár hagyomány, hogy az oklevélátadó ünnepségen adják át a Gazdaságtudományi Kar néhai dékánjának emlékére alapított Balogh László-díjat, amelyet ezúttal Bareith Tibor, a Pénzügy és Számvitel Intézet egyetemi tanársegédje érdelmelt ki.

Az ünnepségen ismertették a Tudományos és Diákköri Konferencia eredményeit valamint köszöntötték azokat is, akik az elmúlt időszakban rangos elismeréseket vehettek át.

A hallgatói díjakat is átadták, az Agrár- és Környezettudományi Karon Tóth Nikolett Zsófia, Marinov Bence és Nagy Renáta, a Rippl-Rónai Művészeti Karon Iványi Luca Rebeka valamint Piros Adél vehették át az elismerést.

Nemcsak a péntek, hanem a hétfő és a szerda is ünnepi pillanatokkal telt, hiszen ekkor a Pedagógiai Kar frissdiplomásai vehették át okleveleiket. Az ünnepség bensőséges hangulatban zajlott, amelyet Keresztes Viktória hallgató csodálatos énekével tett még meghittebbé. Az eseményeken lehetőség nyílt elismerések, díjak átadására is. A Pedagógiai Kar díszoklevelét ezúttal Szombathelyiné dr. Nyitrai Ágnes Anikó főiskolai tanár valamint Gelencsérné dr. Bakó Márta egyetemi docens vehette át. A kar díját alkalmazotti tagozatban Geiger Lívia és Szántó Diána adminisztrátorok érdemelték ki. A hallgatói díjat ezúttal Hornung Renáta kapta meg, G. Szabó Zitát pedig kiemelkedő eredményeiért, munkájáért díszoklevéllel jutalmazták, emellett pedig a Csillagvirág Gyógypedagógus Díjat is kiérdemelte.

Dékáni dicséretben részesült Németh Nikoletta, Pappné Domonkos Fanni és Várdai Berta óvodapedagógus valamint Kanyar Katalin és Zsigmond Tamara gyógypedagógia szakos hallgatók. Könyvjutalomat kapott Pálfalvi Zsuzsanna, Hoóz Rebeka, Szalczer Zita, Keresztes Viktória, Pongrácz Eszter, Kósa Rita Zsófia, Suha Gyöngyi és Baksa Mirella, Liktor Dorottya, Czebei Ádám valamint Richter Péter.

A kari Hallgatói Önkormányzat a "Közösségért végzett munkáért" elismeréseket Kanyó Barbara, Léner Máté, Milkovics Milán, Petrovácz Anita valamint Zsalakovics Manassé érdemelte ki.

Idén összesen 469-en vehették át diplomájukat a Kaposvári Egyetemen. Az Agrár-és Környezettudományi Karon 47, a Gazdaságtudományi Karon 71, a Pedagógiai Karon 283, a Rippl-Rónai Művészeti Karon 68 fő tett sikeres záróvizsgát. A kormányzati döntésnek megfelelően pedig a végzősök nyelvvizsga hiányában is átvehették okleveleiket. 

 

Az ünnepségeken készült fotók a Facebook oldalunkon megtalálhatók.

© 2020 Szent István Egyetem Kaposvári Campus. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat