fbpx
2020. április 17.

Frissítve: 2020. május 7. – Mentesség nyelvvizsga kötelezettség teljesítése alól

Oklevél

A Kormány a veszélyhelyzet idejére újabb változtatásokat és kedvezményeket eszközölt a felsőoktatásban a 2020. április 10-én megjelent és április 11-én hatályba lépett rendeletében (a veszélyhelyzet során teendő egyes, a felsőoktatási intézményeket és hallgatókat érintő intézkedésekről szóló 101/2020. Korm. rendelet).

A rendelkezés alapján, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, de az oklevél megszerzésének feltételéül előírt nyelvvizsgát nem tette le, mentesül a nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól és megkaphatja oklevelét.

Nem mentesül az, aki jelenleg tanulmányokat folytat és 2020. augusztus 31-ét követően teljesíti a záróvizsgáját.

Ebbe a körbe beletartozik mindenki, akinek akár több nyelvvizsgát vagy felsőfokú nyelvvizsgát, illetve szakmai nyelvvizsgát kellett volna tennie. Szintén beletartoznak a korábbi főiskolai és egyetemi végzettségek, valamint az alapképzések, mesterképzések, osztatlan képzések és a felsőoktatási szakképzések is. A doktori képzésre a rendelkezés nem vonatkozik.

Az a záróvizsgázott hallgató, aki a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény hatálya alá tartozó főiskolai vagy egyetemi szintű képzésben vett részt, egyénileg vizsgáljuk meg az oklevél kiadásának lehetőségét.

Az oklevél kiállításának elindításához az alábbi ADATEGYEZTETŐ LAPOT kell kitölteni. Az adatok ellenőrzését követően megkezdjük az oklevél és a hozzá tartozó nyomtatványok kiállítását. Az oklevél és mellékletei postai úton kerülnek kiküldésre, az adategyeztető lapon megadott magyarországi postacímre rövid időn belül.

Hallgatói Ügyek Igazgatósága

 

Adategyeztető lap kitöltése

 

pdfMinisztérium Tájékoztatója az oklevél kiadásáról88.99 KB 


2020. május 07.

Kedves Hallgatók!

Jelenleg több mint 1000 darab kérvény érkezett már be hozzánk az elektronikus felületen, a nyelvvizsga mentességre jogosultaktól az oklevél kérelmezését illetően.

A Kaposvári Egyetem ügymenete szerint, akkor fog e-mailben értesítést kapni a kérvényező, amikor a kérvénye már feldolgozás alá került.

A kérvényeket beérkezési sorrendben dolgozzuk fel.

Az értesítést követően rövid időn belül postázásra kerül az oklevél az adategyeztetés során megadott magyarországi postacímre. Sajnos pontos kézbesítési időponttal nem tudunk szolgálni.

Amennyiben a kérvény feldolgozása közben felmerül bármiféle hiányosság, úgy az adategyeztetés során megadott e-mail címen értesíteni fogjuk Önöket és benyújthatják a hiánypótlást.

Kérjük, hogy segítség munkánkat a türelmükkel!

Üdvözlettel,

Gelencsér Tímea
mb. oktatási igazgató

© 2020 Szent István Egyetem Kaposvári Campus. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat